A csantavéri Hunyadi János Általános Iskola tanulói idén először vesznek részt a „Székely Kapuk – Zöld Kapuk” Nemzetközi Ökocivilizácós játékokon. A játék az idei évben a Zöldkapuk-Vándorkiállítás címet viseli, amelynek célja, hogy a tanulók felkészítőik segítségével pozitív jövőképet alakítsanak ki egy adott környezeti problémáról, illetve olyan munkákat készítsenek, amelyek aktuális ökológiai problémákat írnak le, vagy azok alternatív megoldásait mutatják be.

A kiállítás 6 plakát elkészítéséből áll, amelyhez a tanulók mellékelik a verseny címtablóját. Fő témakörként a környezetbarát háztartást választották. Az altémakörökben pedig az éghajlatváltozással, az alkalmazkodó építészettel és az élővilág veszélyeztetettségével foglalkoznak. A játék értelmében a tanulók a munkák elkészítése után, különböző helyszínekre juttatják el alkotásaikat. Itt a kiállított munkák tárlatát megnézhetik az érdeklődők, és belátásuk szerint jótékony adománnyal jutalmazhatják a tanulók szorgalmát. Az adományok nemes célt szolgálnak, hiszen a verseny elbírálásakor figyelembe veszik, hogy mekkora összeget sikerült a diákoknak összegyűjteni, amelyet egy helyi rászorulókkal foglalkozó szervezetnek ajánlanak fel.

Gábor
Szabó Gábor